Mikulás nap 2018
December 6-án nagy izgalommal érkeztek az alsó tagozatos gyerekek az iskolába, mivel a tanító nénik megsúgták a gyerekeknek, hogy a Mikulás megérkezik délelőtt hozzájuk.
A negyedik évfolyamos tanulók műsorral készültek erre a szép napra. Az összes alsó tagozatos gyermek vidáman énekelt, mígnem egyszer csak megjelent az udvaron a Mikulás. Nem sokat kellett már várni, és megérkezett közénk.
A negyedikesek verseikkel és dalaikkal bizonyították, hogy nemcsak a legkisebbek, hanem ők is nagyon szeretik a Mikulást.
„Lehet szél, vagy hófúvás,
Hófelhő átvonulás,
Ragyognak a kicsi szemek,
Vár a sok-sok kicsi gyerek.”
Szent Miklósra emlékezve gyönyörű dalt is énekeltek.
„Szent Miklós a hulló hóban
puttonyával körbe jár,
bekopogtat minden házba,
minden szegényt megtalál.”
„Ajándékát hátán hordja,
szíve csupa szeretet,
reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.”
Vidám tánccal ünnepelték a Mikulás segítőit, a krampuszokat is. Így aztán virgács nem jutott senkinek sem.
A Mikulás kesztyűje című mesében Füles megtalálta a Mikulás kesztyűjét és kalandok között , ám szerencsére bátran visszajuttatta a tulajdonosának , így elindulhatott a jó öreg a világba kiosztani a sok jó gyereknek a csomagokat.
Közös énekléssel zárult a műsor.
Ezután az elsősök, másodikosok mondták el szépen megtanult szeretetteljes verseiket Mikulásnak. A harmadikosok vidám, ötletes dallal készültek.
Minden kisgyerek megérdemelte a csomagot, amit meg is kapott a Mikulástól, aki nagyon köszönte a sok szép dalt és verset.
„Hajnalodik. Csillagok szaladnak elé,
amint ballag Mikulás már hazafelé.”
Nagy szeretettel várunk jövőre is kedves, jó öreg a Kunszt József Katolikus Általános Iskolában!
Vár a sok kicsi gyerek!
Szervező, felkészítő tanító nénik:
Hubertné Chudi Katalin, Andriska Marianna