Terményáldás 2018
Termény megáldás – október első vasárnapja (október 7.)
Megérkezett az ősz. Beértek a gyümölcsök, a zöldségek. A hívő magyar nép ezer éven keresztül mélyen átérezte, hogy minden jó az Istentől származik, és mindenért neki tartozunk hálával.
Isten legnagyobb ajándéka a föld termése, a gyümölcsök, és a mindennapi kenyér amelyért nap, mint nap a Mi Atyánkban imádkozunk.
A gondviselő Isten ebben az esztendőben is megadta számunkra a terményeket, ezért jelképesen minden beért gyümölcsből, zöldségből az oltár elé helyeztük a legszebbet, hogy őseink szent hagyománya szerint hálát adjunk, és kérjük az Isten gazdag áldását a föld minden termésére.
Így imádkoztunk: Kérünk Istenünk! Áldd meg ezeket a gyümölcsöket, ezt a sokféle eledelt és a mindennapi kenyeret, amelyet tőled kaptunk, hogy az emberi nem fenntartására és üdvösségére szolgáljon. Szent neved segítségül hívására adj testi erőt és lelki oltalmat mindazoknak, akik ebből táplálkoznak, hogy általuk üdvösséget nyerjenek, Krisztus, a mi Urunk által.
A szentmise képei ide kattintva megtekinthetőek!