Ovisok az elsősöknél 2016
2016. október 27-én délelőtt 9 órakor nagycsoportos óvodások látogattak el az első osztályba.
Iskolánk évről évre nagy szeretettel fogadja a leendő kis elsősöket akár évente többször is, megkönnyítve ezzel az iskolai beilleszkedést.
Ezen a szép őszi napon nagy izgalommal várták elsős diákjaink, hogy pár hónap elteltével, újra találkozhassanak régi pajtásaikkal. Nagy volt a boldogság a gyermekek arcán, mikor egykori barátok, testvérek találtak egymásra.
2016. október 23.
"... te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy a pesti utcán hullt a vér."
Rózsafüzér ima
2016. október 18-án iskolánk diákjaival csatlakoztunk az egész világot átölelő kéréshez: melynek keretében összegyűltünk az aulában és közösen imádkoztuk a rózsafüzért a világ békéjéért és az egységért.
Őszi kirándulás felső tagozat 2016
A keddi napon egy nagyon izgalmas és szórakoztató napot töltöttünk együtt a gyerekekkel. Ezen a napon a gyerekeknek a történelmi és az irodalmi tudásukra volt szükség a játékos vetélkedő során. Állomásokon keresztül kellett teljesíteni a feladatokat, 5 állomáson kellett átverekedniük magukat. Különböző feladatok voltak.
Őszi kirándulás alsó tagozat 2016
Az őszi kirándulás az idén is megrendezésre került az iskolánkban. 2016. szeptember 27-én reggel az iskola udvaron gyülekeztünk, majd egy gyors osztályonkénti versenyfutással bemelegítettünk a szokásostól eltérő hosszabb túrára. A hagyományos útvonalról letérve egy kerülő úton- a Stadler Stadion felé - jutottunk ki a focipályára. A szép őszi időben tábort vertek a gyerekek, míg a pedagógusok előkészítették az akadálypályákat.
Táskaszentelés 2016
A katolikus egyház minden évben szeptember utolsó vasárnapján megünnepeli a Szentírás napját, ebből az alkalomból Kiss István plébános megszentelte az iskolatáskákat a bennük levő legnehezebben tanulható tankönyvekkel együtt.
További cikkek...
- Pedagógus lelki napok
- Veni Sancte 2016
- Ünnepélyes tanévnyitó 2016
- Táskaszentelés
- Tanévkezdő információk!
- Nyári tábor 2016 - 5. nap
- Nyári tábor 2016 - 4. nap
- Nyári tábor 2016 - 3. nap
- Nyári tábor 2016 - 2. nap
- Nyári tábor 2016 - 1. nap
- Tanévzáró ünnepség 2016
- Ballagás 2016
- Óceán projekt
- Családi nap 2016
- Úrnapi körmenet
- Kovácsüzem
- Családi nap meghívó
- Magyar háziverseny 2. forduló
- Mesemondó verseny
- Elsőáldozás