Barkaszentelés 2017
Virágvasárnapi szertartás egy része a barkaszentelés. Virágvasárnap húsvétot megelőző vasárnap van. A szentelt barkából készítik a következő év hamuját hamvazószerdára. A megszentelt barkát a hívek haza viszik otthonaikba.
Keresztút 2017
Ebben az évben április 6-án keresztúti ájtatosságon vettünk részt az iskola tanulóival és pedagógusaival a templomban. Ezen a napon végigjártuk Jézus szenvedésének állomásait (stációit).
Jézus körülbelül másfél kilométeres úton - Pilátus palotájától a Golgotáig - hordozta a keresztet. A hagyomány szerint Szűz Mária gyakran végigjárta ezt az utat.
Nagyböjti lelkinap 2017
2017. március 22-én rendhagyó napunk volt, a reggelt közös imával kezdtük az aulában.
Ebben az évben is a Verbita atyák segítettek minket a lelki feltöltődésben. Húsvét alkalmából voltak nálunk. A felső tagozatosoknál két atya tartott felváltva előadást a nagyböjti időszakról. Az előadás érdekes volt és sokat tanulhattunk belőle, ha odafigyeltünk.
Papírgyűjtés 2017
Gyűjts te is papírt az osztályodnak
és tietek az összeg!
(osztályok közötti verseny)
Fődíj: Torta
Ideje: 2017. május 11. (csütörtök)
Helyszín: Könyvtár udvara
Gyűjtsétek össze előre a papírt,
mert a kijelölt napon az átvevő csak 7.00-17.00-ig veszi át!
Hamvazószerda 2017
Hamvazószerdával elkezdődik a 40 napos böjti idő. Húsvétra, Jézus halálának és feltámadásának ünnepére készülünk.
Ezen a napon a pap keresztet rajzol a homlokunkra, ezzel arra emlékeztet minket, hogy minden földi dolog elmúlik.
Szerdán első órában mise keretében kezdtük el a böjti időszakot.
Akvarellfestő Verseny 2017
Szabó Nándor
a IV. Krutilla József Országos Akvarellfestő Versenyen
III. korcsoportban
I. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Babucsikné Zeikfalvy Anna
Gratulálunk az elért eredményhez!
Beiratkozás 2017
KUNSZT JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
BEÍRATÁS
Az Nkt. 50.§ (7) bekezdése értelmében a beiratkozás időpontját a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bács-Kiskun megye valamennyi településére egységesen határozta meg.
A beiratkozás Bács-Kiskun megye összes általános iskolájában:
2017. április 20. csütörtök
8-19 óra
2017. április 21. péntek
8-19 óra
A szülő gondviselő köteles beíratni gyermekét abba az általános iskolába, amelynek körzetébe lakhelye, ennek hiányában tartózkodási helye tartozik, illetve a választott intézménybe.
A beíratáshoz szükség van:
- a szülő (gondviselő) személyazonosító igazolványára,
- a szülő (gondviselő) lakcímét igazoló hatósági igazolványra,
- a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímét igazoló hatósági igazolványra (lakcímkártya)
- a gyermek TAJ kártyájára,
- az iskolaérettségi igazolásra, (óvodai szakvélemény, a Szakértői Bizottság szakértői véleménye az iskolaérettségről, sajátos nevelési igény megállapításáról)
- a gyermek születési anyakönyvi kivonatára.
További cikkek...
- Dugonics András Matematika Verseny
- 2017. március 15.
- Másképp és más-ként nem megy!?
- Levelész-Matekész
- Farsang 2017
- Meghívó 2017
- SZMK bál 2017
- Karácsonyváró szereplések
- Karácsony az alsó tagozaton 2016
- Karácsony a felső tagozatosok körében 2016
- Advent 4. vasárnapja
- Forralt bor ünnep 2016
- Körzeti szavalóverseny 2016
- Adventi lelki nap 2016
- Advent 3. vasárnapja
- Mikulás a harmadikosoknál
- Mikulás a másodikosoknál
- Mikulás délelőtt 2016
- Advent 2. vasárnapja
- Mikulás a templomban 2016