Ünnepi megemlékezés 2014
Hagyományainkhoz híven
a 6. osztályosok műsorával
A nemzeti ünnepre a Kisdobos voltam Bem apó táborában című jelenettel készültek a gyerekek, amelyben a szemtanú, résztvevő elbeszélése segítségével, egy kerettörténetbe ágyazva követhettük végig a forradalom és szabadságharc eseményeit.
Ovisok testnevelés órán
2014. február 11-én a nagycsoportos óvodások egy játékos testnevelés órát látogattak meg az 1. a osztályban.
Az óra színhelye a sportcsarnok volt.
A legtöbb óvodás először járt az iskola sportcsarnokában, ezért nagy-nagy örömmel vették birtokba a teret.
Farsang 2014
Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük az alsósok és a felsősök körében is a farsangi ünnepségünket.
A színvonalas egyéni és csoportos jelmezesekről készült képeket az alábbi két linken tekinthetik meg, tölthetik le:
Alsós farsang képekben... | Felsős farsang képekben... |
Ovisok az 1.a-ban
2014. január 24-én, pénteken a már kialakult hagyomány folytatásaként ismét meglátogattak minket a nagycsoportos óvodások.
A farsanghoz kapcsolódva közösen készítettünk szemüvegeket, álarcokat a kicsikkel.
Karácsonyi nap 2013
Hagyományainkhoz híven december 20-án bensőséges hangulatú karácsonyi nappal zártuk a 2013-as évet.
Az alsó tagozatosokat délelőtt egy színvonalas karácsonyi műsorral lepték meg a 2.a és 2.b osztályos tanulók, a műsor szervezői Hubertné Chudi Katalin, Kunczné Balázs Teréz és Tóthné Varga Zsófia voltak. A megható előadás után a gyerekek a szokásos foglalkozások közül választhattak kedvükre: számítógépes játékok, ajándékkészítés a kreatív sarokban vagy a társasjátékok kedvelői is megmérkőzhettek egymással, akinek pedig táncolni volt kedve az a discóban remek hangulatú buliban vehetett részt. A sok finom sütemény és szendvics a szülők jóvoltából került az asztalokra. Zárásként a tanító nénik átadták a gyerekeknek az iskola jelképes ajándékát.
A képre kattintva a délelőtt eseményei képekben is megtekinthetők.
A felső tagozatosok délután ünnepeltek szintén családias körben. Az ünnepi műsort az 5.a és 5.b osztály adta elő, akiket Lóki Andrásné és Lóki András tanár úr készített fel. A szép műsor után a kicsikéhez hasonló programok várták a felsősöket is. A délután folyamán készült fotók az alábbi képre kattintva szintén megtekinthetőek.
Minden Kedves Látogatónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és
Boldog Új Évet Kívánunk!
Mikulás délelőtt az elsősökkel
Az iskolai hagyományokhoz híven a 4. osztályos tanulók és az első osztályosok december 6-án együtt várták a Mikulást az iskola ebédlőjében. A 4. osztályosok egy rövid kis műsorral lepték meg az elsősöket, melynek főszereplőjeként a Mikulás is betoppant közéjük és végül kiosztotta a jól megérdemelt csomagokat. Búcsút intve a Télapónak még folytatódott az ajándékosztás, hiszen a gyerekek is megajándékozták egymást a saját készítésű ajándékaikkal.
Ovisok ismét vendégségben
Nagycsoportos óvodások látogattak el az 1.b osztályba. Iskolánk azzal segíti az apróságok beilleszkedését az új közösségbe, hogy évente többször is nyílt napra várja az óvodásokat. Érkeztek is szép számmal az ovisok. Elsős társaikkal együtt - akikkel közös foglalkozáson vettek részt – éppen negyvenen voltak. |
Őszi kirándulás
2013. szeptember 26-án megtartottuk hagyományos őszi kirándulásunkat.
Az alsó és felső tagozatos diákok egy vidám délelőttöt töltöttek el a sportpályán.
A délelőtt eseményeiről készült képeket az iskola Facebook oldalán lehet megtekinteni.
Tanévnyitó ünnepség 2013
Már a nyári szünet utolsó napjaiban megkezdték a 3.a és 3.b osztályosaink a készülődést az idei tanév megnyitására. A két osztályfőnök Juhászné Budai Erzsébet és Andriska Marianna tanító nénik szervező munkájának köszönhetően egy színvonalas, vidám műsorral kezdtük meg a 2013/2014-es tanévet iskolánkban.
Tanévzáró 2015
A 4.a osztályosok műsorával tarkítva zárta le a 2014/2015-ös tanévet iskolánk igazgatónője, melynek keretén belül a kiváló eredményeket elért tanulók jutalmazására is sor került.
A 2014/2015-ös tanév végén hosszú, vidám, élményekben gazdag nyári szünetet kívánunk mindenkinek!
A tanévzárón készült képek ide kattintva megtekinthetőek!
Ballagás 2015
"Útjaink százfelé válnak,
de szívünk egy célért dobog,
nekivágunk a küzdelmes mának,
és épít karunk egy szebb holnapot."
Arany János
2015. június 12-én a 7.a és 7.b osztályos tanulók megható műsorral búcsúztatták el ballagó diákjainkat.
Fény projekt
A Fény éve alkalmából az iskolaotthonos munkaközösség az elsős, másodikos és harmadikos gyerekeknek project-délutánt rendezett 2015. június 4-én csütörtökön délután. A rövid köszöntő után minden gyermek egy logóval ellátott nyakláncot kapott és indulhatott az izgalmas programsor. Minden osztály először a saját termében kezdte a fénnyel kapcsolatos bemutatók megtekintését és a játékokat, majd folytatták a másik két teremben.
Témanap
Minden diákot megmozgató eseményre került sor iskolánkban 2015. május 28-án. A „Határtalanul!” pályázat lezárásaként Erdéllyel foglalkozó témanapot tartottunk, amelyen a 7. osztályosok osztották meg a tanulmányi kirándulás alatt szerzett élményeiket a többiekkel.
Családi nap 2015
2015. május 8-án rendeztük meg iskolánkban az immár hagyományos Családi napot. A programok reggel 8-kor kezdődtek, de a konyhán már 6-kor elindult a lángos és a pannakuka sütésének előkészülete. A gyerekek 8 órakor egy közös zumbával hozták magukat lendületbe, amit Stefán Edit oktató tartott az iskolaudvaron. A tánc után korcsoportonként, (1-2, 3-4, 5-6, és 7-8 évfolyam szerint) megrendezett sorverseny következett, párhuzamosan a kötélhúzással. Kilenc órától a kispályán kerékpáros ügyességi versennyel, a könyvtárudvaron íjászattal, az iskola épületében arcfestéssel és lufi hajtogatással folytatódott a program. A délelőtt folyamán zajlottak az osztályok közötti focimeccsek a tornacsarnokban. Ez a sportesemény, valamint az íjászat volt a legnépszerűbb a fiúk körében.
1.b kézműves foglalkozás
2015. március 28-án szeles tavaszi napon egy séta után érkeztünk meg a Bajcsy utcai alkotóházba Endrődiné Sámel Zsuzsához. A tavaszi virágokkal, húsvéti kellékekkel díszített házikó hívogatóan várt minket.
Emily az 1.b osztályban
2015. március 27-én a tantermünkben vártuk vendégségbe Judákné Manyi óvónénit és terápiás kutyusát Emilyt. A gyerekekkel átrendeztük a termet és délután izgatottan jöttünk vissza a foglalkozásra. Emily már a folyosón megismerkedett a gyerekekkel, rögtön belopta magát mindenki szívébe. A foglalkozás ismerkedéssel kezdődött. Manyi néni is bemutatta nekünk Emilyt. Megtudtuk, hogy 3 éves menhelyi kutya, és túlélt egy balesetet is.
Emily az 1.a osztályban
2015. február 27-én délután az 1.a osztály kutyás foglalkozáson vett részt, melyet Judákné Manyi óvó néni tartott, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány pedagógusa.
A helyszín az Idősek Napközi Otthona volt, ahol nagy szeretettel vártak bennünket. A gyerekek örömmel találkoztak Emilyvel, a segítő kutyussal.
Ünnepi megemlékezés 2015
2015. március 13-án ünnepélyes keretek között elevenítették fel a 6.a és 6.b osztályosok Lóki Andrásné és Lóki András vezetésével az 1848-as forradalom eseményeit.
A megemlékezés képei ide kattintva megtekinthetőek.
5. osztály tanulmányi kirándulása
Farsang 2015
2015. február 6-án került megrendezésre az iskola sportcsarnokában a farsangi ünnepségünk.
Délelőtt az alsó tagozatosok ötletesebbnél ötletesebb jelmezeit tekinthették meg az érdeklődők.