Látogatóink  

Jelenleg 6 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Emily az 1.b osztályban

Emily2015. március 27-én a tantermünkben vártuk vendégségbe Judákné Manyi óvónénit és terápiás kutyusát Emilyt. A gyerekekkel átrendeztük a termet és délután izgatottan jöttünk vissza a foglalkozásra. Emily már a folyosón megismerkedett a gyerekekkel, rögtön belopta magát mindenki szívébe. A foglalkozás ismerkedéssel kezdődött. Manyi néni is bemutatta nekünk Emilyt. Megtudtuk, hogy 3 éves menhelyi  kutya, és túlélt egy balesetet is.

Emily Emily

Emily a hátára csatolt táskájából mindenkinek vitt egy kártyát, melyeken cselekvéseket kifejező szavak és képek voltak, ezeket a kellett a gyerekeknek összepárosítani. 

Emily  Emily
Emily Emily

Majd hatalmas dobókockával dobtak a tanulók, és a számokkal műveleteket végeztek. Az eredményeket Emily ellenőrizte!

Emily Emily

Ezután versenyfutás következett: Emily alagútban, a gyerekek mellette a szőnyegen futottak, négykézláb.

Emily Emily

A Tűz, víz, repülő parancsszavait is Emily diktálta. Minden gyerek lélegzetét visszafojtva figyelte az újdonsült tanító jelzéseit.

Emily Emily
Emily Emily

A kölesfújás is óriási élményt jelentett: mindig a győztes kölesét falta fel jóízűen Emily.

Emily

Nagy sikere volt Emily mutatványainak: karika átugrását, pörgését, pacsi adását mindenki élvezte.

Jó volt látni a gyerekek milyen nagy szeretettel, odaadással vették körbe a kutyát.

Emily

A foglalkozás végén nagyon nehezen váltunk el a vendégeinktől.

Köszönjük szépen Manyi néninek és Emilynek ezt a tartalmas délutánt!

Emily

Emily

 A foglalkozás képei ide kattintva megtekinthetőek.

Juhászné Budai Erzsébet

1.b osztályfőnök

   
© Akasztói Általános Iskola