Szerencsés Teri Emlékverseny

„Szerencsés Teri Emlékverseny”-en adóztak március 29-én a Kiskőrösi Egységes Módszertani Intézményben az iskola egykori igazgatónője, Radicsné Szerencsés Terézia emlékének.

Az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, ez alkalommal versmondásból.

Verseny

19 intézményből 72 gyerek érkezett, vegyesen az alsós, felsős, szakiskolás korcsoportból. Mindannyian tavaszi témájú költeménnyel léptek a zsűri és a közönség elé. Üde színfoltként hatott az egyetlen óvodás versmondó, Lala Erzsébet Lili  előadása is, melyet különdíjjal jutalmaztak.
Ketten képviselték iskolánkat:

Horváth Bence a 2.a osztályból és

Jónás Rebeka az 5. b osztályból.

Verseny Verseny

  Mindketten korcsoportjuk megosztott 2. helyezését nyerték el!

Verseny7

Verseny

Bence felkészítését Suhajda Lajosné, Rebekáét Némethné Kóka Erika segítette.

Gratulálunk!

A néhai igazgatónőre való emlékezés perceiben Némethné Kóka Erika is elmondhatta versbe szedett gondolatait.

Verseny

Radicsné Szerencsés Terézia emlékére

Szavad azt mondta,

mint  a tetted.

A nedves fát is

megperzselted.

Láng gyúlt tüzednél,

lobogott, égett.

Hited is belénk égett.

Hazug dicsfény, ármány-

elkerülted.

Ember voltál mindig,

s az embert becsülted.

Szeretet, fény

kísérjen Téged.

Bárki  fényénél

tükörként ragyogtál.

Örömet kaptál és

még többet adtál.

Dacolva szokásokkal

törtél sok lakatot.

Hajtott a Szent Ügy,

hívtad a csapatot.

Emelni a gyengét,

erőt ez adott.

Járatlan utakra léptél.

Úttörő,

Nevelő

Emberré lettél.

Visszük a botot,

adjuk tovább…

őrizzük a lángot,

mit ránk hagytál.

S mi  több volt Neked,

már majdnem

Szentség…

Megyünk az Úton…

Menni kötelesség.

Az egykori Igazgatónőnek mottója lehetett, de nekünk, mindannyiunknak szintén emlékeznünk kell a hétköznapokban is Madame Curie szavaira:

„Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben és ezt a valamit mindenáron el is kell érnünk!”

Suhajda Lajosné és Némethné Kóka Erika felkészítő tanár