Látogatóink  

Jelenleg 4 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Nagycsoportosok az 1.b-ben

Nagy örömmel tudtuk meg, hogy május 4-én meglátogatnak minket a nagycsoportosok. A gyerekeket Timi óvó néni és Anita dadus néni kísérte az iskolába. Az elsősök és a nagycsoportosok együtt ülhettek a padokban, és együtt dolgozhattak ezen az órán. Az ovisok hosszú séta után érkeztek, mégis örömmel fogadták, hogy játékos mozgással kezdtük az órát. Ügyesen figyeltek és utánozták a mozdulatokat. ”Ültettünk bazsarózsát”, és „mozogtunk mackóként”.

Ovis látogatás

Az elsősök nagy örömmel olvasták el az ovisoknak La Fontaine A tücsök és a hangya című meséjét. A meséről készült diafilmet a gyerekek a digitális táblán nézhették, így követhették a szöveghez tartozó képeket. Az elsősök szép példát mutattak olvasásukkal, hangsúlyos, kifejező mesélésükkel. Szorgalmasan készültek, ahogyan a mesében is a szorgos hangyácska.

Ovis látogatás

Ovis látogatás

Ovis látogatás

Ovis látogatás

Ezután lepkeröptető játékot készítettünk. Egy pillangót kiszíneztek a gyerekek, egy színeset ajándékba kaptak. A pillangók fölragasztásában segítségünkre volt az óvó néni, a dadus néni és pedagógiai asszisztensünk, Réka néni.

Ovis látogatás

Ovis látogatás

A digitális táblán megoldottunk együtt egy „Iskolai etikett” című feladatot. Először az elsősök válogatták ki, hogy mi való az iskolába, majd a nagycsoportosok is okosan gondolkoztak, és bátor jelentkezők be is húzták az iskolatáskába az oda illő felszereléseket.

Ovis látogatás

Ovis látogatás

Ovis látogatás

A gyerekek ügyesen haladtak a feladatokkal, ezért egy színezőt is kaptak. A nagycsoportosok egy iskolás kisfiút és kislányt díszíthettek a lapon, az elsősöknek olvasással kellett a színmeghatározást kideríteni a kutyusos színezőn. Mivel gyorsan repült az idő, a színezővel később még dolgozhattak  a gyerekek. A lepkék röptetését az elsősök az iskolában, az ovisok az óvodában próbálhatták ki szabad térben is.

Mivel lassan már búcsúzni kellett, A Bogyó és Babóca című sorozat Játszótársak című epizódjának kis részébe tudtunk belepillantani.

Pillangóért pillangót kaptunk cserébe, finom nyalókával a közepén. Hálásak vagyunk a kedves ajándékért!

Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a látogatást.

Szeretettel várjuk ősztől már iskolásként óvodás barátainkat a Kunszt József Katolikus Általános Iskolában!

Az órán készült képek ide kattintva megtekinthetőek!

Hubertné Chudi Katalin

tanító néni

   
© Akasztói Általános Iskola