Rózsafüzér 2018

Október 18-án, csütörtökön 9 órakor az „egymillió gyermek közösen imádkozza a Rózsafüzért” felhíváshoz csatlakozva az akasztói hittanos gyermekek is elimádkozták a világosság rózsafüzérét a templomban.

Rózsafüzér 2018

Rózsafüzér 2018

A Rózsafüzér titkai a felnőtt Jézus tanító körútjának fontosabb eseményeit idézi fel. Ezt imádkoztuk az Üdvözlégy Mária közben. – Jézus megkeresztelkedése, az első csodája a kánai menyegzőn, az Isten országának meghirdetése, a tábor hegyi színeváltozás és az Oltáriszentség alapítása.

A gyermekek erre az alkalomra „óriás” rózsafüzért készítettek, melyet az iskolában helyeztek el az imádság után. A világméretű közös imádkozás a béke és az egység elnyeréséért és megvalósításáért történt.

Rózsafüzér 2018

Rózsafüzér 2018

 Rózsafüzér 2018

Rózsafüzér 2018

Rózsafüzér 2018

A képek ide kattintva megtekinthetőek!