Látogatóink  

Jelenleg 10 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Zarándoklat

A Boldogasszony Zarándokvonat utasai voltunk

Egy pályázat segítségével adódott a lehetőség a katolikus iskolák tanulói számára a Boldogasszony Zarándokvonattal kedvezményesen utazni. Iskolánk is élt a lehetőséggel és 12 diákunk jelentkezett, hogy részesei lehessünk a közös zarándoklatnak, megerősödhessünk hitben és lélekben, nemzeti összetartozásunkban.

Zarándoklat

 

1. nap május 12-én a hajnali órákban indultunk a budapesti Nyugati pályaudvarra, /köszönet az önkormányzatnak és Fricska Sándornak valamint Oraveczné Németh Ildikónak, akik a gyerekek oda és hazaszállításában voltak segítségünkre/.

Az L jelű vasúti kocsiban volt a kijelölt helyünk és 558 perckor ünnepélyes búcsúztatás és a zarándokok megáldása után indult a vonatunk. Mindenki kapott egy sárga sálat, mely egész idő alatt jelezte „összetartozásunkat” /közel 900-an voltunk a vonaton/ és egy Zarándokfüzetet a leglényegesebb információkkal, énekekkel, lelki útravalókkal. A kocsiban a budai Szent Margit Gimnázium tanulói voltak az útitársaink, akik gitárral kísért énekléssel múlatták az időt. Délben már Nagyváradon voltunk, majd Kolozsvár és Marosvásárhely következett, ahol fantasztikus élmény részesei lehettünk. A minket váró határon túli magyarok lélekemelő ünnepséggel, friss kaláccsal éreztették velünk, hogy „egy vérből valók vagyunk”. Nem is lehet szavakba önteni, ezt érezni kell, amit mi ott átélhettünk. Célba érkezésünk előtt Böjte Csaba sétált végig a kocsikban és kézfogással üdvözölt mindenkit Erdély földjén, aki a vonaton utazott.

Zarándoklat

Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat

Az éjszakai órákban értünk Gyergyószentmiklósra, ahol a polgármester és a vasútállomásra sereglő városlakók köszöntöttek bennünket. Az ünnepség után autóbuszokkal utaztunk a város mellett csodálatos környezetben (persze csak másnap reggel láthattuk, hogy milyen gyönyörű is) található szálláshelyünkre, ahol finom, meleg vacsorával vártak bennünket és utána 4 személyes faházakban hajtottuk álomra fejünket.

Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat

2. nap reggeli után viszonylag korán indultunk újra a vonathoz, ahonnan továbbindultunk a Kárpát-medence egyik legszebb, völgyhidakkal és alagutakkal tűzdelt vasúti útvonalán, festőien szép tájakon a Gyimesek-völgyébe. Ünnepélyes fogadásban részesültünk a Gyimesbükki vasútállomáson, ahonnan gyalog vonultunk tovább az ezer éves határra. A Kontumáci kápolna mellett kialakított emlékpark szabadtéri színpadán a gyimesbükki fiatalok előadását hallgattuk meg Márton Áron püspök tanításaiból, a budapesti Szent Margit Gimnázium (útitársaink) kórusának műsora következett. 14 órától lelkivezetőnk: a vonaton velünk utazó Bíró László püspöki szentmiséjén vettünk rész, hol szakadó esőben, hol szikrázó napsütésben. 

Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat

Zarándoklat

A szentmise után megnéztük a 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi vár romjairól csodáltuk a Gyimesek-völgyét. 22 órára értünk vissza szálláshelyünkre, ahol újra tartalmas meleg vacsorával vártak bennünket.

Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklatz

3. nap is korán indultunk a Csiki-medencébe, újra csodálatos erdélyi tájakon keresztül érkeztünk Csíkszeredába, majd a köszöntés után közös keresztaljként Mária-énekeket énekelve vonultunk fel a kegytemplomhoz. Nagyon büszkék voltunk a fiúkra, ugyanis ők vitték a táblát „Boldogasszony Zarándokvonat” felirattal, a magyar, a székely és a pápai zászlót is egészen a hegynyeregbe, a csíksomlyói búcsú helyszínére, mint egy 8 km-es gyalogút során. 1230 órától részesei lehettünk a több százezres zarándoksereget vonzó ünnepi szentmisének, a csíksomlyói búcsúnak, ahol az egész nemzet hódol a magyarok Nagyasszonya előtt. Az ünnepi szentmise után volt egy kis szabadidőnk, így a Kegytemplomot is megnézhettük. Visszagyalogoltunk a vasútállomásra és késő esti órákban (22 órakor) értünk vissza szálláshelyünkre és vacsora után pihenni tértünk.

Zarándoklat

Zarándoklat
 Zarándoklat  Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat
Zarándoklat Zarándoklat

  Zarándoklat

Zarándoklat4. nap is korán keltünk, mert 8 órától Gyergyószentmiklós Fő terére vonultunk, ahol pünkösdi bérmálkozási szentmisén vettünk részt, melyet ismét lelkivezetőnk Bíró László püspök tartott, a prédikáció, a köszöntők, mind-mind lelki gazdagodásunkat szolgálták, szinte ott volt az egész város a szabadtéri szentmisén. A mise után a vasútállomásra mentünk, ahonnan 11 órakor ünnepélyes búcsúztatás után indult a vonat hazafelé.

 

Zarándoklat

Most Dés, Zilah, Nagykároly útvonalakon keresztül érkeztünk, Magyarországra és Cegléden szálltunk le a vonatról, ahol már vártak minket és éjfélre haza is értünk Akasztóra. Nagyon elfáradtunk, minden zarándokút fárasztó, mégis feltöltő, gazdagító, kincseket rejtegető utazás.

Zarándoklat Zarándoklat Zarándoklat Zarándoklat

Zarándoklat

Zarándoklat Zarándoklat Zarándoklat

 

Zarándoklat

A zarándoklaton készült képek ide kattintva megtekinthetőek!

Endrődiné Turú Erzsébet

kísérő tanár

   
© Akasztói Általános Iskola