Adventi lelki nap 2015

Adventi lelki nap2015. december 16-án az adventi ünnepkörben rendhagyó módon és keretben egy kis megállásra, lelki töltekezésre hívó lelki napot tartottunk iskolánkban, melyre két fiatal szerzetes látogatott el hozzánk.

A napot az aulában közös imával kezdtük, melynek során Solti Kálmán igazgató úr bemutatta nekünk a két vendéget.

 

Tamás atya és Sándor atya verbita szerzetesek az 5-6. évfolyamosoknak és a 7-8. évfolyamosoknak tartottak a délelőtt folyamán előadásokat, melyekben a saját életükről, élményeikről mesélve készítettek fel bennünket a karácsonyi ünnepekre a szeretet ünnepére. A hallgatók a hasznos információk mellett megtanulhattak egy éneket is, melyet közösen énekelve, táncolva adtak elő. A templomban a délelőtt folyamán szentgyónás lehetősége várta a diákokat.

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Eközben az alsó tagozatosok a saját osztályfőnökeikkel a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó kreatív tevékenységekkel készültek az ünnepre.

Adventi lelki nap Adventi lelki nap
Adventi lelki nap Adventi lelki nap
Adventi lelki nap Adventi lelki nap

 Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap Adventi lelki nap

A délelőtt zárásaként 12.00-kor közös szentmisét mutatott be a két szerzetes templomunkban, melyen minden évfolyam részt vett.

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

Adventi lelki nap

A lelki nap képei ide kattintva megtekinthetőek!