Szavalóverseny 2015

2015. november 23-án tartottuk a már hagyományosnak számító Kiss Benedek szavalóversenyünk iskolai fordulóját. Az idei évben a fény évéhez kapcsolódó kötelező verseket választottuk. Az alsó tagozatosok Osváth Erzsébet: Irigy felhő, a felső tagozatosok Tóth Árpád: Láng című versével készültek a megmérettetésre és még egy verset választhattak minden különösebb megkötés nélkül.

Fekete Zsolt 3. osztályos tanuló verssel köszöntötte a jelenlévőket és 3.b rajzai díszítették a versenynek helyet adó könyvtár olvasótermét.

Szavalóverseny 2015

A gyerekek nagy izgalommal várták a versenyt, de legalább ennyire izgultak a közönség soraiban ülő, szülők, nagyszülők és testvérek is.

Szavalóverseny 2015

Az alsósok kezdték a versenyt a kötelező versekkel, majd a szabadon választottakat adták elő.

Ebben a kategóriában 19 versmondó előadását értékelhette a 3 tagú zsűri: Réthey P. Miklós, a faluház volt igazgatója, Kovács Lajosné a kiskőrösi Bem József Általános Iskola pedagógusa, Győri Krisztina iskolánk igazgató-helyettese.

Szavalóverseny 2015

Az alsósoknál elért eredmények:

I. helyezett Pecznyik Petra 2.b Vesztergom Amanda: Nagykislányok titkai
II. helyezett Baltás Levente 3.b Csoóri Sándor: Százlábú palacsinta
III. helyezett Németh Doroti 3.b Kovács Barbara: A pöttyös zsebkendő
  Suhajda Máté 3.b László Szilvia: A kis lajhár Alajos

Szavalóverseny 2015

A felsősöknél 8-an mondtak verset.

Ebben a kategóriában az alábbi eredmények születtek:

I. helyezett Bognár Bence 8.a Petőfi: Ide kislány
II. helyezett Turú Tamás 6.a Dsida Jenő: Én hívlak élni
III. helyezett Kuti Lilien 5.a Kosztolányi Dezső: Karácsony

Szavalóverseny 2015

A zsűri színvonalasnak találta a gyerekek felkészülését, jónak tartotta a versválasztásokat és megköszönte a gyerekek előadását, a bátor kiállásukat, hogy tolmácsolták a költők üzenetét, a remek előadásokkal megtalálták a versben a mondanivalót.

A versenyről senki sem távozott üres kézzel, hisz valamennyi versmondó kapott emléklapot és ajándékot, a helyezettek pedig külön könyvjutalomban részesültek. Amíg a zsűri értékelt teát, pogácsát is kaptak a résztvevők.

Szavalóverseny 2015

Szavalóverseny 2015

A legnagyobb ajándékot a versmondóktól kaptuk, hogy együtt gyönyörködhettünk a „papírsírjukból feltámasztott” versekben.

A csoda nem a vers, hanem az őt befogadó gyermek” – Weöres Sándor gondolata alapján, jó volt ott lenni, feltöltődni.

Feketéné Csatai Bernadett

Szabóné Lesch Tünde

Endrődiné Turú Erzsébet

szervezők