Látogatóink  

Jelenleg 3 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Családi nap 2014. május 10.

Családi nap 2014 - Galéria2014. május 10-én, szombaton tartottuk meg iskolánkban a családi napot. A programot iskolánk tantestülete állította össze, megvalósításában nagyon sok szülő, nagyszülő vett részt.

Már korán reggel nagy volt a sürgés-forgás a napközi udvarán. A szülők sátrat állítottak, felkészültek a sütésre. Tóth Istvánné Erzsi néni vezetésével készült a lángos és a pannakuka. A délelőtt folyamán a sok éhes száj gyorsan elpusztította az elkészült finom étkeket. Szomjukat a Bognár-Vin Kft. jóvoltából Ági szörppel csillapították.

Köszönet érte a szorgos kezeknek: Csatai Csabánénak, Sztrakáné Beke Mónikának, Vargáné Bátri Anitának, Suhajdáné Pavelek Juditnak, Binszki Juditnak,, Kovácsné Szalkai Anitának, Mihályné Czirják Juliannának, Suhajdáné Juhász Ildikónak, Kis Krisztinának, Tóth Imrénének, Torgyikné Matos Rózsának, Győri-Eiler Ildikónak, Haskóné Suhajda Krisztinának, Baltásné Haskó Ágnesnek, Kuti Zoltánnak, P. Tóthné Markó Anitának, a Bognár-Vin Kft.-nek valamint a két  konyhai dolgozónak Fenyvesiné Kalapos Erikának és Bacskainé Vincze Anikónak.

Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.
Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

Reggel 8 órakor közös, bemelegítő tornával indult a nap. Tünde néni az ötödik b osztályos lányok segítségével vidám zenére mozgatta meg iskolánk tanulóit és néhány bátor felnőttet.

Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

Ezután más-más helyszíneken folytatódtak tovább a programok. Az alsó tagozatos osztályok sorversenyeken mérték össze ügyességüket, kézműveskedtek. A sorversenyek jó hangulatát még fokozta, hogy szülők és nagyszülők is bekapcsolódtak. Gratulálunk a bátor szülőknek, nagyszülőknek!!!

Családi nap 2014.  Családi nap 2014.  Családi nap 2014.  Családi nap 2014. 
Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.
  Családi nap 2014. Családi nap 2014.  

A kézműves foglalkozásokon Endrődiné Sámuel Zsuzsanna vezetésével agyagoztak, a tanító nénikkel bőrből, pet-palackokból különböző díszeket készítettek. A kreatív munka alapanyagát Kristály Mátyás, Csanádi István, Andriska Sára és Kökény Krisztián készítette elő. A kavicsfestésnél és a bőrkarkötő készítésénél Boldizsárné Csengődi Anita és Bertáné Nagy Éva segítette a kollégák munkáját. A délelőtt folyamán az osztályoknak plakátot kellett készíteniük, melybe a szülők is bekapcsolódhattak. Faragóné Kárpáti Angéla és Győri-Eiler Ildikó a 2. a osztály tanulóinak sok segítséget nyújtottak ebben a munkában, együtt rajzolták, színezték a plakátot a tanulókkal.

Családi nap 2014.  Családi nap 2014. Családi nap 2014.  Családi nap 2014. 
Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

Nagy népszerűségnek örvendett az arcfestés, amely egész délelőttre munkát adott Horváthné Szőke Csillának, Gubán Gabriellának, Gubánné Mezőfalvi Ágnesnek, Szabóné Hosszú Hajnalkának, Sztaniszlava Ferusovának, Ötvös Rékának és Suhajda Kittinek.

Családi nap 2014.  Családi nap 2014.  Családi nap 2014.
 
Családi nap 2014. 
Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

A felső tagozatosok egészséggel kapcsolatos érdekes feladatokat oldottak meg, valamint a tornacsarnokban sportoltak. Az alsó tagozatosok után számukra is sorversenyt rendeztünk, ami egy kicsit megmozgatta őket, erősítette az osztály csapatszellemét.

Családi nap 2014.  Családi nap 2014.  Családi nap 2014.  Családi nap 2014. 

Hubert János, Ujvári Gábor és Jenei László apukák segítségével tanulóink egész délelőtt a honfoglaló magyarok fegyverével, az íjjal lőhettek célba a könyvtár mögötti udvaron. Nagy népszerűségnek örvend tanulóink körében az íjászat, mivel Hubert János már több alkalommal lehetővé tette számukra ennek az ősi fegyvernek a kipróbálását.

Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

10 órakor Hornyák Rita védőnő irányításával Czaczarda Zsolt, Csehi Leila, Krizsán Zsófia, Mihály Boglárka és Söre Krisztina 7. osztályos tanulók elsősegélynyújtó-bemutatót tartottak. Nagyon érdekes és hasznos volt, diákjaink aktívan részt vettek benne. (A fent említett tanulók a megyei elsősegélynyújtó versenyen 5. helyezést értek el.)

Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

11 órakor Kovács Nándor és Baltás Tamás rendőrapukák megérkeztek a rendőrautóval és fegyverekkel és egyéb harcászati eszközökkel. A gyerekek kipróbálhatták az eszközöket a fegyverek kivételével, beülhettek a rendőrautóba és a szirénát is kipróbálhatták. Ez a program különösen a kisebbek körében volt nagyon népszerű.

Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.
Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014. Családi nap 2014.

A sporteseményeket kötélhúzással és osztályok közötti meccsekkel zártuk.

Végezetül még egyszer köszönetet szeretnék mondani az intézmény valamennyi dolgozójának a programban részt vevő valamennyi szülőnek, nagyszülőnek, segítőnek.
Úgy érzem, jó hangulatú vidám napot töltöttünk együtt gyermekeinkkel.

"Szólj, gondolj, tégy jót: s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád."
(Vörösmarty Mihály)

A családi napon készült képeket tartalmazó teljes galéria a nyitóképre kattintva is megnyitható!

 Pál Jánosné

igazgató

   
© Akasztói Általános Iskola