Őszi kirándulás 2017 - alsó tagozat

2017. szeptember 27-én ismét megrendezésre került iskolánkban az őszi kirándulás. A sportos, játékos vetélkedőkön az egész iskola részt vett. Kötetlen és szervezett szabadtéri játékokkal, ügyességi, gyorsasági, gondolkodtató, szellemi feladatokkal készültünk a gyerekeknek.

A gyerekek nagyon várták ezt a napot, hogy végre együtt töltsenek társaikkal egy színes, programokkal gazdag napot csapatépítő jelleggel.

Nagy izgalommal telve készítették el a menetleveleket, amelyek idén Mesehősökről szóltak. A kreatívabbak még csapatindulót is költöttek, vagy plakátot készítettek a választott mesehősről.

A reggeli gyülekező után ismertettük a mai programot, s útnak indultunk egy jó hosszú túrával a falu sportpályájára.

Őszi kirándulás 2017

Míg a gyerekek letáboroztak, kis plédjeikre telepedtek, a tanító nénik elkészítették az akadálypályákat.

Az idei versenyen hat állomáson kellett a gyerekeknek összemérni tudásukat, ügyességüket, gyorsaságukat.

Az első állomás célba dobás volt, ahol színes maroklabdákat kellett beletalálni a felfordított zsámolyba.  Ennél a feladatnál nagy koncentrációra, valamint megfelelő tér érzékelésre volt szükség.

Őszi kirándulás 2017

Volt mocsárjárás, ahol kis műanyag bójákon kellett átkelni a folyón, anélkül, hogy beleessünk a mocsaras vízbe. Nem volt hátrány ez esetben a jó egyensúlyérzék.

Őszi kirándulás 2017

Ügyességükről adhattak tanúbizonyságot a tölcséres feladatnál, ahol lendítéssel kellett beletalálni a tölcsérbe a szivacslabdát. Voltak egészen ügyes csapatok, akik ezen az állomáson akár 15 találatot tudhattak magukénak.

Őszi kirándulás 2017

A bójadöntögetős váltóversenyen bizony a gyorsaságra volt szükség, ahol időre kellett fel és ledöntögetni a felállított bójákat.

A mese kvíznél kiderült, mennyire ismerik a diákok a mai mesehősöket, és mennyire vannak otthon a régebben készült rajzfilmek világában.

 Őszi kirándulás 2017

Talán a legizgalmasabb állomás a szőlőszemek eszegetése volt bekötött szemmel. 20 szem szőlőt kellett időre kikanalazni a műanyag tálakból. Itt lehetőség volt szurkolni, kezeket irányítani, jókat nevetni a bevállalós csapattagon.

Őszi kirándulás 2017

Őszi kirándulás 2017

Amíg a csapatok között zajlottak a versenyek, a kis elsősök sem unatkoztak. A pálya egyik végén a tanító nénik izgalmas akadályversenyeket, váltóversenyeket rendeztek nekik. A gyerekek boldogan, nagy örömmel végezték a feladatokat.

Őszi kirándulás 2017

Őszi kirándulás 2017

A verseny végén szabad foglalkozásokra került sor, ahol a gyerekek focizhattak, karikázhattak, tollaslabdázhattak kedvükre.

Közben az ügyes anyukák elkészítették az ebédet. Voltak, akik hot-dogot, virslit, mások paprikás krumplit ebédeltek. Desszertnek az anyukák finom süteményei közül válogathattak.

A finom ebéd után következett a nap legizgalmasabb pillanata, az eredményhirdetés.

A helyezések a következőképpen alakultak:

2. osztály

1. Bölcs baglyok csapata

2. Bolond gombák csapata

3. Boci-poci csapata

3. osztály

1. Csipkebogyók csapata

2. Őszirózsák csapata

3. Vukok csapata

4. osztály

1. Minyonok csapata

2. Vuk csapata

3. Kung fu panda csapata

A helyezettek csodás mesefigurás oklevelet kaptak, az első helyezetteket pedig még egy csomag cukorkával is jutalmaztuk.

Őszi kirándulás 2017

Természetesen senki sem tért haza üres kézzel, mindenki müzli szeletet kapott a részvételéért.

A gyerekeknek kihangsúlyoztuk, hogy egy ilyen sportos délelőttön nem is az eredmények a fontosak, hanem a részvétel, a társak mosolya, az együtt álélt élmények, a csapatépítés.

Kissé elfáradva, de élményekkel telve tértünk vissza az iskolához. Ez a nap ismét a szórakozásé, a sportszerű kikapcsolódásé volt.

A délelőtt képei ide kattintva megtekinthetőek!

Suhajda Lajosné

Szabóné Lesch Tünde

Szervezők