Látogatóink  

Jelenleg 15 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Matektájoló 2017

Matek tájolóA Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium immár harmadik éve rendezi meg a Matek-tájoló szabadtéri versenyt, ahol a résztvevők három fős csapatokat alkotnak, versenyeznek egymással és az idővel. A versenyen szükség van a matematikai és a tájékozódási készségekre egyaránt.

A csapatoknak térkép alapján meg kell találniuk az állomásokat, ahol egy matematikai problémát kell megoldaniuk, majd út közben különböző érdekes tájékozódási feladatokat is kapnak. A versenyen négy kategóriában indulhatnak a versenyzők: 6., 7., 8. és 9-10. osztály. Ezt a versenyt idén október 24-én, kedden délután rendezték meg a szervezők. Összesen 105 csapat indult. Az első öt helyezetteket díjazták korcsoportonként.

A hatodikosaink szépen szerepeltek, az első öt helyből hármat elhoztak.

Második helyen végeztek a GPS-ek nevű csapat, melynek tagjai: Faragó Liza, Bogdán Eszter és Szabó Norbert. Az ezüst díj mellé még matek – tájoló bögrét, oklevelet és iskolai naptárat is kaptak. 

Matek tájoló

Negyedik helyen végzett a Kinder kommandó nevű csapat, melynek tagjai: Gubán Zoltán, Kalapos Bálint és Tóth Szabolcs. 

Az ötödik helyen Matek osztag nevű csapat végzett, melynek tagjai: Győri Tamás, Szabó Ákos és Tóth Hunor.

Nyereményük egy-egy matek tájoló feliratos bögre volt.

Matek tájoló

A többiek is ügyesek voltak, gratulálunk mindenkinek!

Beszedics Zoltánné

szaktanár

   
© Akasztói Általános Iskola