Látogatóink  

Jelenleg 60 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Advent 1. vasárnapja

Advent2016. november 28-án hétfőn reggel iskolánk aulájában gyülekeztünk. Solti Kálmán igazgató úr röviden beszélt nekünk az adventi várakozásról és felkészülésről a karácsonyi ünnepekre, Jónás Rebeka szavalata után Sutus Lóránt meggyújtotta az adventi koszorú első lila gyertyáját, mely a hitünket jelképezi. A katolikus szimbolika szerint az első gyertya utal Ádámra és Évára – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást.

Advent első vasárnapján

felgyullad egy gyertya fénye.

Melegítse át szívedet,

legyen fénylő eredménye.
Advent 

Kezdődik a csodavárás,

ahogy egykor Jézust várták:

szeretettel, bizalommal,

a tűz lángját körül állták.
Advent

A megváltó tiszta fényt hoz,

szeretetet, ami éltet.

Felemel a puszta földről,

Isten fiává fogad téged.

Advent

Szeretettel tárd ki lelked,

öleld át a nagyvilágot,

kívánd azt, hogy minden ember

itt a Földön, legyen áldott!

 Advent

 Advent

Advent

További képek ide kattintva megtekinthetőek!

   
© Akasztói Általános Iskola