Látogatóink  

Jelenleg 1 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Nyári tábor 2. nap

A reggel szobaszemlével indult, a kisebbeknek még nehezebben ment a rendrakás, de a nagyok segítségével sikerült elfogadható kinézetűvé tenni a szobákat. Ezután a bőséges svédasztalos reggelivel feltöltekezve indultunk a faluportyára. 6 csapatban versenyeztek a gyerekek, minél több ismeretet, érdekességet, látnivalót kellett összegyűjteni Nováról.

Nyári tábor

A helyieket megszólítva rögtön szembetűnt, hogy milyen kedvességgel fogadják az idelátogatókat, valamint milyen elismeréssel beszélnek a rendezett kis falu polgármester asszonyáról.

Nyári tábor

Nyári tábor

 Nyári tábor

Nyári tábor

A portya végeztével a finom ebéd következett, majd a csendes pihenő alatt mindenki a hangulatának megfelelően töltődhetett fel. Elővettük a kártyákat, az Activity  játékot, de volt, aki beszélgetéssel vagy szunyókálással ütötte el az időt.

Nyári tábor

Nyári tábor

A délután ismét mozgalmasan telt, előkerültek a foci és röplabdák, s a fürdőruhák, sokan választották most is a vízi csatát, fürdést, csónakázást.

Nyári tábor

Végre sort kerítettünk a számháborúra is, amelynek nagyon izgalmas színhelye a szállónk mögötti erdő volt. A gyerekek kevésbé, a nevelők annál inkább izgultak, nehogy valaki eltévedjen a fákkal sűrűn beborított helyszínen. Az esti vacsora után még egy tábori bajnokságra is maradt idő a szombathelyi táborozókkal: fociban fölényesen győztek az akasztói fiúk, röplabdában azonban az ellenfél bizonyult jobbnak. Ezen az estén néhány kisebb táborlakóban feléledt már a honvágy, az ő vigasztalásukkal zárult a nap.

Nyári tábor

 

   
© Akasztói Általános Iskola