Látogatóink  

Jelenleg 5 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Nyári tábor 1. nap

A szobák elfoglalása és az ebéd elfogyasztása után felfedező körútra indultunk a szállásunk körül. Bejártuk az erdei tornapályát, majd a várva-várt fürdés következett a kis tóban.

 

Nyári tábor

Nyári tábor

Nyári tábor

Akik a vizes csatározásban megfáradtak, az evezőket munkába állítva csónakázhattak a tóban. Hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű összehangoltan irányítani a csónakot két-két oldalról, kezdetben voltak, akik csak körben forogtak, míg nagy nehezen sikerült haladásra bírniuk a vízi járművet. Este felsétáltunk a közeli kilátóhoz, ahol gyönyörű panoráma tárult elénk.

Nyári tábor

Nyári tábor

A táborba visszaérkezve rókavadászatot tartottunk, s a fiúk végre birtokba vehették a focipályát is. Az esti takarodó nem ment könnyen, hiszen a sok új élmény inkább felpörgette, mint elálmosította a táborlakókat.

Nyári tábor

 

   
© Akasztói Általános Iskola