Látogatóink  

Jelenleg 34 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Kötelező-e az iskola délután 4-ig?

A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) szeptember 1-jétől hatályos 27.§ (2) bekezdése szerint az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell biztosítani. A szintén szeptember 1-től hatályos 46.§ (1) bekezdés a) pont szerint a tanulóknak kötelessége a 16 óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Az egyéb foglalkozás lehet napközi vagy tanulószoba is. Ezek a szabályok minden évfolyamra vonatkoznak.

Bővebben...

Tanévkezdő információk

Az iskolai tanévnyitó ünnepség 2013. szeptember 2-án, 8 órakor lesz. Megjelenés ünneplőben!

Az első tanítási nap szervezési feladatokkal telik, az osztályfőnökök osztályfőnöki órákat tartanak minden tanulónak 11:40-ig.

A tankönyveket az első napon még otthon lehet hagyni.  Üres órarendet, tolltartót, tízórait, alsó évfolyamon a technika-,  rajzcsomagot valamint a tornazsákot hozzák magukkal a gyerekek.

Az iskolai étkeztetés 2013. szeptember 3-án indul.

Kérjük a szülőket, hogy ez irányú igényüket a Polgármesteri Hivatal  gazdasági irodájában jelentsék be.

Az alsós évfolyamon a napközire a jelentkezést  a tankönyvosztásnál is jelezhetik már, de legkésőbbi időpont 2013. szeptember 2.

Vezetőség

Tanévkezdő EMMInens

Tanévkezdő EMMInens – Amit szülőnek és diáknak tudni érdemes

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Tanévkezdő EMMInens című összeállítással kívánja segíteni az iskolai felkészülésben a diákokat és szülőket a zökkenőmentes tanévkezdés érdekében. A kiadvány az iskolakezdéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre ad válaszokat.

A 2013. szeptember 2-án, hétfőn kezdődő 2013/2014. tanév aktualitásait, újdonságait tartalmazó összeállítás letölthető az alábbi linkre kattintva:

Tanévkezdő EMMInens

Vezetőség

Tankönyvosztás

2013. AUGUSZTUS 28-ÁN:

(700-1700 óráig)

  • 1. OSZTÁLY
  • 5. OSZTÁLY

2013. AUGUSZTUS 29-ÉN:

(700-1700 óráig)

  • 2. OSZTÁLY
  • 3. OSZTÁLY
  • 4. OSZTÁLY
  • 6. OSZTÁLY
  • 7. OSZTÁLY
  • 8. OSZTÁLY

A tankönyvosztáshoz szükséges dokumentumok:

  • a szülő személyigazolványa az átvételhez
  • ingyenességet igazoló dokumentumok /gyermekvédelmi kedvezmény határozata, 3 vagy több gyermeket nevelők családi pótlék igazolása, tartósbetegséget igazoló orvosi igazolás, SNI határozat/
  • befizetést igazoló csekk és a számla

Vezetőség

 

   
© Akasztói Általános Iskola