Látogatóink  

Jelenleg 11 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Szép magyar beszéd verseny országos döntő

Szép magyar beszéd versenyImmár 17. éve adott otthont Kisújszállás a ”Szép magyar beszéd versenyfélországos döntőjének, melyre a Dunától Keletre fekvő tíz megyéből érkeztek a 7-8. osztályos diákok, összesen 75-en.

Megyénket hét versenyző képviselte, egyikőjük Zeleszkó Tünde, iskolánk 8. osztályos  tanulója.

 

Három órányi autózás után végre megérkeztünk a kijelölt szálláshelyre, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Kitűzővel, névre szóló információs-mappával láttak el versenyzőt, kísérőt egyaránt a szervezők. Ennek nagy hasznát vettük a rendezvény ideje alatt. Pontos és részletes „menetrend”, étkezési jegyek, térkép,  a versenyzők megyék szerinti ismertetése, Kisújszállás látnivalói képekben, mind helyet kaptak benne.

Az ünnepélyes megnyitó után került sor a szabadon választott szövegek elmondására a kijelölt bizottság előtt.

Szép magyar beszéd verseny

Másnap reggel nyolc órakor már folytatódott a felolvasás a kötelező szövegek tolmácsolásával. Wacha Imre tanár úr esszéje nem csupán versenyfeladat, hanem alaposan tanulmányozandó „lecke” is a nyelvvel, beszéddel foglalkozóknak. A felolvasás hibáiról szóló írás segítséget nyújthat felkészüléshez a jövőben.

Változatos programról gondoskodtak a vendéglátó kisújszállásiak. Filmvetítés, fogadás, fürdő és múzeumlátogatás, városnézés, táncház - a teljesség igénye nélkül. Vendégszeretetből kiválóan vizsgáztak, s példát adtak  lokálpatriotizmusból, együttmunkálkodásból – sok más mellett - többünknek. Értékeiket felismerik, őrzik, vigyáznak rá, s közös kincsként mutatják be másoknak.

Emelkedett hangulatú volt ez a verseny, az anyanyelv védelmében való szent üggyé nemesedett.

Nem lehetett érezni a versenyek sokszor tapasztalt „versengését”. Itt már mindenki „kétszeres nyertes”-ként volt jelen: iskolai és területi döntőn kellett bizonyítani. Kerekes Barnabás tanár úr, az egyik bíráló bizottság elnöke a legrangosabb általános iskolás tanulmányi versenynek nevezte, s a szövegértés nagy próbájának.

Szép magyar beszéd verseny

A találkozón tizenhatan kaptak arany oklevelet.

Tünde bronz Kazinczy-jelvény birtokosa lett.

Szép magyar beszéd verseny Szép magyar beszéd verseny

Eredményéhez gratulálunk!

Némethné Kóka Erika

felkészítő tanár

   
© Akasztói Általános Iskola