Látogatóink  

Jelenleg 78 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Versíró verseny

Író-Deák

A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola versíró versenyt hirdetett három alföldi megye diákjainak /az iskola hagyományai szerint/.

A lelkes tollforgatók kettőszáz művet küldtek be összesen, ezeket három fős szakértő zsűri véleményezte. Követve a szokásokat mindössze öt rímfaragót hívnak be a döntőbe, hogy a sorrendet eldöntsék.

Iskolánk 8.a osztályos tanulója, P. Tóth  Petra alkotása az előkelő 8. helyen végzett.

 

Gratulálunk Petrának a szép eredményhez!

P. Tóth Petra

Hull a hó

Tudod...

Hull a hó

Az égből a földre

Éhes a vándor

Nincs mit ennie

Le a völgybe

Fel a hegyre

Gyerekek szánkóznak

Nevetve

Hideg a tél

S fehér a hó

Ne félj rózsám

Elment a hajó

Hull a hó

Az égből a földre

Meghalt a vándor

Elment örökre

Tudod mi történt? Beleszerettél

...és utána ? Visszautasított.

Te, meg összetörtél.

Mint egy magasból leejtett virágcserép,

kismillió darabra.

De, tudod

Néha jót tesz, ha megszűnik a normális világunk,

és a fájdalomtól kábultan bolyongunk.

Ő elringatott a meséivel,

Te meg álomvilágban hitted magad.

Majd leejtett, bele a sötétbe.

Te meg ott ragadtál.

De, megígérem neked

Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok

Egyre kevesebbet gondolsz majd rá.

Aztán egy szép napon mosolyogva kelsz fel

Már csak egy emlék maradt,

Egy halovány emlék,

Amely elveszik a kusza világban.

Bár Bognár Bence (8.a osztályos tanuló) versei most nem értek el helyezést, őt is további versírásra buzdítjuk.

Az Öreg Fa

Öregség. Számára minden kínszenvedés?

Nincs semmi öröm, csak veszteség?

Minden egyes percben a túlvilág várja,

A vég gondolatát, és a halált látja?

 

Lássunk egy diófát ,mely bőven terem,

De a favágó hirtelen ott terem.

A törzsébe egy éles, gyilkos fejsze csap,

Mely által halálos sebet kap.

 

Szegény fa hiába volt jó,

Érdekében nem esett szó.

Az emberek télen nagyon is fáznak,

Melegítő hatására sorban állnak.
 

Lélekkép

Merre lehet az életem lángja?

Vagy talán máris a halált várja?

Sajnos akkor csak a rosszat látja.

Szemem előtt épp tűz villanék fel,

Ott a horizonton egy fény útra kel.

De az csak egy sugár,

Hogy villogjon, reménytelen.

Az életem szinte kellemetlen.

A fák felgyúlnak a tűztől,

Lelkem fázósan prüszköl.

De néha, azért forró a dühtől:

Amikor támad, kínoz kegyetlenül.

Elbánik velem embertelenül!

De te, testvérem, védekezzél tőle,

Fejedbe jelenjék villanykörte!

S végre a nyavalygást csald tőrbe!

Mikor emlékszel minden barátodra,

Kicsit sem gondolsz majd a halálra!

Megismernek, nem veszel kárba.

Sok a barát akkor szemedben.

Ahogy nő a barát a szemedben,

Úgy növekszel a szeretetben.

A tűz, mely ég már, feledhetetlen,

S mindenki ellen verhetetlen!

Új remény! Ez az, amiben én hiszek.

Önbizalmat mindenkinek viszek!

Aki hisz, annak élete csodás!

Akkor újra indul az életforgás!

Ez legyen mindenkinél

A mondás!
     

Egy katonavers

Egyszerű harcosnak láthatsz, az vagyok én,

Akiben egykor még élt a remény.

A világban vajon lesz-e majd béke?

Miért ölik azt, ki még élhetne?

Szablya az ott keleten, amellyel ölnek,

Nagy fájdalma ez az ifjú hölgynek!

Bánatomra nem az ő kezét szoríthatom.

Az egyenes kardot, ezt kell szólítanom!

Könnyűlovasok gyújtják fel otthonunk,

Elvisznek, s máris katonák vagyunk.

Nehézlovasságban adják is a kopját,

Ha megöl egy embert, kapja a zsoldját.

A szép Magyarország lesz még újra fényes,

Mint egy csiszolt gyémánt, annyira ékes!

Hortobágyon, a szép mezőn a gémeskút,

Ahogy egy ló a szélben nesztelenül fut.

Amott a katona éppen strázsát áll,

Mi jár eszébe, csak arra vár,

Hogy jöjjön már a jutalék, a beígért.

Sajnos országunkban szerecsenek futnak,

Törnek, zúznak, s szinte mindent feldúlnak!

Adja fel az, ki békés világban hisz,

Mert míg férfiak élnek, addig háborúk is.
 

A gyufa és a gyertya esete

Este volt, rémsötét éjszaka,

nincs egy sugár, mely felvillanna.

Rémálom csupán? Ahogy ébredek,

eszembe jut, mégis felkelek.

Rögtön gondolom: hol lehet a gyertya?

No persze az is, ami gyújtja.

És nini! Valami csörgő kis doboz,

anyám szekrényében volt, mi komódos.

Azonnal felgyullasztottam egy szálat,

és már meg is láttam a viaszágat.

Hosszú életet leheltem beléje,

úgy, hogy lángot tettem feléje.

Gyönyörűen nyújtózott a két szép láng,

de az egyik nem volt oly falánk.

Törékennyé, egyben feketévé lett.

Kicsiny szikra volt, nagy álmokat mert.

Végül beletörődsz. Jó lesz e másik,

mely láng a viaszban mélyen úszik.

És elég lesz neked e kis szépecske,

mellyel immáron boldogan fekszel le.

 Némethné Kóka Erika

   
© Akasztói Általános Iskola