Látogatóink  

Jelenleg 69 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Területi szavalóverseny

Területi szavalóverseny a kiskőrösi művészeti hetek keretében

OklevélFebruár 26-án tizenhat versmondó állt a zsűri elé Kiskőrösön az ország első irodalmi múzeumában. 

Kispálné Lucza Ilona zsürielnök, a Ház igazgatónője kifejezte örömét, hogy ilyen szép számmal tisztelegtek a versmondók Petőfi, s vele együtt a költészet előtt. Mint ahogy többnyire lenni szokott az ehhez hasonló rendezvényeken, egy szabadon választott és egy „kötelező” mű tolmácsolásával készültek az előadók. Először minden versenyző elmondta Petőfi Az időhöz című alkotását, azután jöhettek a szabadon választott költemények!

„Mostan röpülj, idő…” - hallhattuk Petőfitől, s röpült is, egykettőre az eredményhirdetéshez érkeztünk.

Bognár Bence, iskolánk nyolcadikos tanulója most is dobogós helyen végzett, harmadik helyezést ért el.

Gratulálok a szép eredményhez!

Némethné Kóka Erika

felkészítő tanár

   
© Akasztói Általános Iskola