Látogatóink  

Jelenleg 4 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Nyári tábor 2012

Nyári táborAz idén 2012. június 23 -tól július 27-ig tartott a táborozás az Őrségben. Az Őrség egy kisfalujának közelében, Őrimagyarósdon volt a táborhely.

Hétfő reggel 6 órakor indultuk Akasztóról az iskola elől. Mindenki nagy izgalommal várta már a tábort. Útközben pihenésképpen megnéztük a nagyvázsonyi Kinizsi várat, amelyből csodálatos volt a kilátás a bakony hegyeire. Benéztünk a panoptikumba is, ahol  a magyarországi királyok élethű szobrai voltak láthatók. Utána folytattuk utunkat a szálláshely felé. Délután négy órakor meg is érkeztünk. A tábor kicsi faházakból és egy kőépületből állt. A gyerekek berendezkedtek a faházakba, ezután estig szabad tevékenység volt. Az este izgalommal kezdődött, mert az alsósok észrevettek egy "szőrös állatot" sétálni az udvaron, amelyről kiderült, hogy egy "sakál". Mindenki megijedt az állat megjelenésétől, ezért a tanárok seprűkkel zavarták a faházak közeléből. Ez a "sakál" szelíd rókává vált, akit a turisták már a táborhoz szoktattak.A "sakál"

Másnap reggel 7 órakor ébredtünk. Délelőtt kézműves foglalkozások voltak. Délben nagyon finom ebédet kaptunk. Délután a tábort üzemeltető Emil bácsi elvitt traktorral a szőcsi tőzegmoha láphoz. Felejthetetlen élmény a láp felett sétálni!

Szerdán reggel vetélkedőt rendeztünk, csapatokba osztva. Sokat nevettünk a színjátszó feladatnál. Délután pedig agyagoztunk. Az agyagból figurákat gyúrtunk és korongozással vázákat lehetett készíteni. Az idő nem kedvezett a fürdéshez, de elgyalogoltunk a Vadása-tóhoz a Malomgát tanösvényen. Ez a tanösvény a várdomb lábát köti össze a Vadása-tóval.

Nyári táborNyári táborNyári tábor

 

 

 

 

Csütörtök délelőtt egy túrát tettünk meg a közeli erdőben. Délre visszaértünk, megebédeltünk. Délután a tanárok javaslatára mindenki 2 órás csendes pihenőt tartott. Öt órakor már készülődtünk az esti tábortűzhöz. Volt szalonna, pillecukor és hagymasütés is. Ám ezt a jókedvű esti hangulatot elrontotta a közelgő vihar, amely nagyon gyorsan a tábor fölé ért. Mindenki rohant a kőépület felé, a tanárok pedig oltották a tábortüzet.

Utolsó napon pénteken kora reggel felkeltünk és összepakoltunk. Tíz órakor megérkezett a busz és indultunk a Balatonhoz. Balatonszemesen a szabad strandon fürödtünk és uzsonnáztunk. Majd folytattuk utunkat hazafelé. Este hazaértünk és mindenki nagyon örült, hogy újra itthon vagyunk.

Sokak szerint ez volt az eddigi legjobb tábor.

Várjuk a jövő évi táborozást is!

Az alábbi képre kattintva bepillantást nyerhetnek élményeinkbe!

Őrimagyarósd
Őrimagyarósd Őrimagyarósd

 Beszedics Beatrix

DÖK

 

   
© Akasztói Általános Iskola