Tanulmányi kirándulás 2017 - 3. nap

A kiadós svédasztalos reggeli után kicsit csalódottan szemléltük az eget, mert az e napra tervezett gyalogtúra a Szlovák Paradicsomba, sajnos elmaradni látszott. A szemerkélő eső nem kedvezett a hegyi túrának.

Helyette a helyi vezetőnk Attila bácsi, egy másik érdekes programmal állt elénk. Barlanglátogatásra módosult a túra. A Magas Tátra lábainál Poprád közelében található a Vazeci barlangba indultunk, mely a barlangi medve  csontmaradványainak értékes lelőhelye. Ez a medvefaj nagyobb és súlyosabb volt a mainál, életnagyságú makettjét a látogatók is megtekinthetik a barlangban.  A barlang bejárata 8 méterrel a Fehér Vág szintje felett, 784 m tengerszint feletti magasságban.

Határtalanul 2017

A barlangban hófehér cseppkőképződmények és kis tavacskák találhatók. Jelentős ősmaradvány-lelőhely is, járatait egykor egész évben barlangi medve lakta, amely részben kicsinyeit is itt nevelte fel. Ez a növényevő állat főleg növényi bogyókkal, igen ritkán kisebb állatokkal táplálkozott. Csontjai nagyszámban maradtak fenn a barlangban.

Határtalanul 2017

Ezután ajándékok vásárlásával töltöttünk el pár órát, majd a Szepesi vár következett.

Szepesi vár Közép-Európa legnagyobb erődítése, értékes műemlék, az UNESCO Világörökség része. A középkori vár építését egy mésztufa sziklán a 12. század elején kezdték. A vár legrégibb írásos említése 1120-ból származik. Kezdetben a kora feudális magyar állam északi határán határ menti erődként szolgált. A 15. század második felében a vár átalakításában érdemeket szerzett az új tulajdonos, Zápolyai István, aki itt reprezentációs nemesi lakhelyet akart létrehozni. A várban palotát, lovagtermet és Szent Erzsébet nevét viselő kápolnát épített. A várban született János fia is, aki később Magyarország királya lett.   A felső vár utolsó építkezési munkálatait a Thurzó és a Csáky családok irányították. 1780-ban a vár együttes pusztító tűzvész áldozata lett és a Szepesi vár fokozatosan várrommá változott. A Szepesi várat a műemlékvédők mentették meg a teljes elpusztulástól. Ma a várból 18 falura nyílik kilátás.

Határtalanul 2017

A vár után megálltunk a Szürke szakáll gejzírnél.  A gejzír fél méter magas volt, mégis órákig elbámészkodtunk volna mellette, elképzeltük, hogy évmilliók alatt mekkora dombocskákat emelhet a kicsi forrástóból túlcsorduló víz.

Utazásunkat Szepeshely felkeresésével folytattuk.

Szepeshely egy egyedülálló, mintegy 30 épületből álló fallal körülvett egyházi város. A Szepes várával és a zsigrai templommal együtt az UNESCO Világörökség részét képezi.

Hazaérkezés után várt minket a meleg vacsora, melyben most sem csalódtunk. Az este az eddigi látványosságokból összeállított kvízzel folytatódott. A csapatok kiváló eredményei megnyugtatták palóc vezetőnket, hogy nem hiába mesélt nekünk olyan lelkesen a 3 nap alatt. A jó hangulatú játékok most sem maradtak el.

Határtalanul 2017

Határtalanul 2017

 

A 3. nap képei ide kattintva kivetíthetőek!