Tanulmányi kirándulás - 4. nap

2015. április 30., csütörtök

Reggeli után izgatottan indultunk Bánffyhunyadra. A város Kalotaszeg központja a Sebes-Körös forrásvidékén. Régi település, először 1332-ben említi oklevél. Lakóinak egy részét tatár eredetűnek tartják. Itt már vártak bennünket a Grup Scolar Huedin iskola 7. osztályos tanulói és osztályfőnökük. A magyar osztályban 25 tanuló van, osztályfőnökük is magyar. A kölcsönös bemutatkozás során meséltünk egymásnak a településünkről és az iskolánkról is. Ez után átadtuk ajándékainkat a gyerekeknek, majd sor került egy focimeccsre is az udvaron. Közben ismeretségeket is kötöttek a gyerekek. Az iskolalátogatás után átsétáltunk az iskolához közel, a főtér közepén álló Árpád-kori eredetű református templomba, amelynek szentélyét a Bánffyak 1483-ban, kőtornyát a XV-XVI. században építették. A templomnak gyönyörű kazettás mennyezete van, emellett nagyon sok varrottas díszíti, amelyek nagyrészt a hívek ajándékai. A templomból még visszamentünk az iskolához, ahol búcsút vettünk vendéglátóinktól.

Délután ellátogattunk a Tordai-hasadékhoz az Aranyos völgyében. A Tordai-hasadék Erdély egyik legismertebb kirándulóhelye és természeti látnivalója, a Hesdát-patak völgyében kialakult, 3 km hosszú mészkarszton keletkezett szurdokvölgy, ma nemzeti park. A patakon az átkelést a függőhidak biztosítják. A meredek sziklafalak a sziklamászók kedvenc helyei, mi is láttuk néhányukat gyakorlás közben. A túrázás nem volt teljesen veszélytelen a sziklák melletti keskeny kis utakon, mert az előző napi kiadós eső után még nagyon csúszósak voltak a kövek. Ennek ellenére nagyon nagy élményt jelentett az oda-vissza út a hasadékban. A Tordai-hasadék létrejöttét több legenda is megörökíti, ezek közül a legismertebb a Szent Lászlóról szóló.

Miután sokan beszerezték a hagyományos kürtőskalácsot a hasadék bejáratánál, buszra szálltunk, és elindultunk Mészkőre. Itt megnéztük az 1300-as években épült unitárius templomot. Ebben a faluban töltötte utolsó éveit Balázs Ferenc író, utazó, unitárius lelkész, a szövetkezeti eszmék hirdetője.

Következő állomásunk Torockószentgyörgy volt, ahol megnéztük a falu szélén látható hajdani lovagvárat, mely most csupán várrom, s hajdan a híres Toroczkay-család lakta.

Ez után visszatértünk Torockóra, ahol mindenkinek lehetősége volt sétálni a faluban, ajándékot vásárolni a családtagoknak. A sok gyaloglástól fáradtan mentünk vissza a vendégházba, ahol már várt a finom vacsora. Este nehezen jött álom a szemünkre az átélt élmények miatt, de attól a gondolattól is, hogy ez már az utolsó éjszakánk Erdélyben.

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulást

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

 Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás

Tanulmányi kirándulás