Látogatóink  

Jelenleg 8 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Családi nap 2017

Az immár hagyományos iskolai Családi nap idén június 9-én került megrendezésre. Aznap szép, napsütéses idő volt, ideális a szabadban szervezett programokhoz.

Családi nap

A napot zenés bemelegítéssel kezdtük- hasonlóan a tavalyihoz-, Király Dóra irányításával. Dórának sikerült megmozgatni a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Családi nap

A gimnasztika után kezdődtek el a sportrendezvényeink.

A csarnok mögött tájékozódási futásban vehettek részt a felsős tanulóink. A tájfutásban egyénileg indultak a versenyzők, és az időeredmények alapján történt a helyezési sorrend megállapítása.

Családi nap

 A sorversenyek az iskolai nagy pályán kerültek megszervezésre. Az osztályok csapatokat állítottak fel, és közöttük zajlott a versengés.

Családi nap

Családi nap

Az idei rendezvényen is volt lehetőség arra, hogy a falu és a Halászcsárda közötti távon csoportokban kerékpározhassanak a gyerekek.

Családi nap

Az iskola épületében három helyszínen zajlottak a további programok.  Az elsősök osztálytermében lufi hajtogatás volt, a szomszéd teremben csillámtetoválások készültek arcra, karra, a harmadik teremben pedig népi játékok, csuhéból.

Családi nap

 Családi nap

Családi nap

Családi nap

A könyvtár udvarán Ugrálóvár biztosította, hogy a gyerekek mozgásigénye kielégüljön. Az önfeledt mozgás mellett itt arra is volt lehetőség, hogy körhintázzanak tanulóink egy kisebb méretű körhintán, felidézve a vidámparkok hangulatát.

Családi nap

Családi nap

Az épület előtt, a füves, árnyékos területen állatsimogató várta az érdeklődőket. Az otthonról hozott házi kedvenceket az alsósok, felsősök örömmel fogadták, és amelyik állatot lehetett, azt kézbe is vették.

Családi nap

Az íjászat is már a hagyományos programok közé tartozik. A gyerekek egész délelőtt folyamán próbára tehették testi ügyességüket, céllövési tudományukat.

Családi nap

Kora reggeltől folyt a munka az iskola konyhájában, készült a lángos és a pannakuka. Az idén is nagyon kitettek magukért a szülők, konyhai dolgozók: jól sikerült a tésztája, így nagy keletje volt a sajtos-tejfölös lángosnak.

Családi nap

Családi nap

Tizenegy órára érkezett meg a tűzoltókocsi. Idén már az új autóval történt a bemutató, a gyerekek kipróbálhatták, közelről megnézhették. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület  tagjait szívesen látjuk, hiszen mindig valamilyen meglepetéssel szolgálnak. Idén hűsítő vízpermettel locsolták fel a betonpályát.

Családi nap

A rendezvény végén iskolánk vezetője, Solti Kálmán zárószavai hangoztak el.

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a szülők szervezésben és a lebonyolításban nyújtott munkájáért!

A nap képei ide kattintva megtekinthetőek!

Győri Krisztina

igazgatóhelyettes

   
© Akasztói Általános Iskola